Észrevettem…

…, hogy valami iszonyú feszült vagyok. Nem itthon, nem a munkában, hanem ezen kívül – abban a 2 x 15 percben melóba/-ból.

Az a tipikus robbanásponti feszültség, magas pulzus, lila köd. A semmitől is, kb.

Kisfiú második hajnalban jött át , hogy rosszat álmodott. Igazából, nem is tudom, álmodik-e, vagy csak szimplán felébred. Nem mondja (, mert mint arról a napokban tájékoztatott: apa, én már nagy vagyok, nem fogok sírni semmiért), de látom rajta, hogy  neki hiányzik legjobban anya. Kislány jobban elvan, sok az új inger, megnyílt a világ az olvasással. Néha szalad oda mamihoz, vagy hozzám egy-egy elválasztással, hosszú szóval. Amikor hazaértem, leültünk, és kiválasztottunk néhány könyvet, ami kezdő olvasóknak való, és pár foglalkoztatót, és esti mesés könyvet is, mert már lassan kifogyunk belőlük. Felnőtteknek is találtunk ezt-azt, időszerű volt, lassan kifogyok az évekig halmozott, és sosem sorra került kötetekből.

Én is alig alszom, éjfél-egy, mire beleájulok valami alvásfélébe, és óránként megébredek, fordulok, párnát cserélek, aztán 5 körül feladom a kínlódást, és olvasok.

No tipli, vár ránk A róka menyasszonya, már vagy tizedszer. 🙂